Kedves Hallgatók!
Mindazokat, akik felvették az indexbe a szabadon választható kurzusok között a ZENEPEDAGÓGIAI MŰHELYEK 2. elnevezésű tárgyat, a következőkről szeretném tájékoztatni.
A tantárgy felvételének célja: zenepedagógiai pályaorientáció. Tekintettel arra, hogy nincsen hagyományos kontaktóra, a megvalósítás három különböző módon történhet, attól függően, hogy melyiket vették fel a hallgatók:
Hospitálások a hallgató által választott különböző iskolatípusokban egy féléven át, a részvételt az iskolavezető vagy az érintett művésztanár igazolja. A hallgatók a programot a tanszékek zenepedagógiai képzésért felelős oktatóival kell, hogy egyeztessék, tőlük kaphatnak segítséget ahhoz, hogy az iskolákat és a látogatott tanárokat kiválaszthassák. (Vigh Andrea – Akkordikus, Hargitai Imre – Zongora, Járdányi Zsófia – Vonós, Gyöngyössy Zoltán – Fúvós, Nemes László Norbert – Zenepedagógia Tanszék). A félév érvényesítéséhez a hallgatónak legalább 8 tanítási órán kell hospitálnia, az órákon való részvételt az érintett művésztanár igazolja. Az igazoló aláírás megszerzését követően a hallgató min. 2 oldal terjedelemben beszámolót készít, amelyet Nemes László Norbertnek, a Zenepedagógia Tanszék vezetőjének kell leadni legkésőbb a szorgalmi időszak utolsó napján. Megszerezhető kreditpont 4.
A kurzus segíti a hallgatókat a szakmai identitás mellett a tanári identitás kialakításában azáltal, hogy tanulmányaik során kapcsolatba kerülnek elsősorban alap- és középfokon tanító kiemelkedő művész-tanárokkal, akiknek zenei és pedagógiai ereje akár életre szóló elhivatottságot alakít ki bennük a tanári pálya iránt.
Dr. Nemes László Norbert
Egyetemi docens
A Kodály Intézet igazgatója


