DAAD ösztöndíjak Németországba - pályázati felhívás a 2012/2013-as tanévre
Pályázati határidő a 2012/2013-as tanévre: 2011. november 15.
Pályázat beadási helye: Magyar Ösztöndíj Bizottság (Balassi Intézet).
A Német Felsőoktatási Csereszolgálat (DAAD) a magyar hallgatóknak és diplomásoknak a 2012/2013-as tanévre ismét az ösztöndíjak széles választékát kínálja, a 3-4 hetes nyelvi és országismereti nyári egyetemi tanfolyamtól a master (mester) végzettség megszerzésén át egy német felsőoktatási intézményben történő doktorálásig. Azoknak a doktoranduszoknak, akik Magyarországon doktorálnak, lehetőségük nyílik a kutatói munkájuk egy részének német felsőoktatási intézményben vagy kutatóintézetben történő megvalósítására.
Minden másodéves hallgató alapképzésen illetve minden elsőéves hallgató mesterképzésen ha már középfokon beszél német nyelven, pályázhat „Nyári egyetemi ösztöndíjra”, amely 3-4 hetes nyelvi tanfolyam a pályázó által kiválasztott német egyetemen. Nemzetközi atmoszféra és szabadidős programok bő választéka várja a sikeres pályázókat. Diplomások illetve az utolsó éves hallgatók bármely tudományterületről pályázhatnak „Posztgraduális tanulmányi ösztöndíj“ programra másoddiplomás, pl. mesterképzésre egy általuk kiválasztott német egyetemen. A „Kutatói ösztöndíj doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak“ program keretében a doktoranduszok 1-10 hónap között Németország bármely egyetemén vagy kutatóintézetében kutathatnak, ezenkívül egy teljes németországi doktori értekezés megírására is lehet pályázni. A művészeti szakos hallgatók, beleértve az építészeket is, már az utolsó évben is pályázhatnak a „Posztgraduális ösztöndíj művészek és építészek számára“ programra, amely 7-10 hónapos művészeti továbbképzést illetve 10-24 hónap mester- vagy egyéb posztgraduális képzést jelent. Az egyetemi, főiskolai oktatók 1-3 hónapos kutatásra és tapasztalatszerzésre pályázhatnak a „Kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak“, valamint az „Ösztöndíj felsőoktatási oktatóknak a művészet és építészet szakterületéről“ program keretében az általuk kiválasztott német egyetemen vagy kutatóintézetben. A „Csoportos tanulmányút“ programra csoportok pályázhatnak tanulmányi látogatásokra.
Hallgatói ösztöndíjak:
Nyári egyetemi ösztöndíj hallgatóknak
- 3-4 hét nyári tanfolyam német felsőoktatási intézményben valamint hozzá kapcsolódó nyelvoktató
intézetben
- alapképzésen (bachelor) lévő hallgatók másodévtől pályázhatnak (és nem pályázhatnak az utolsó
tanulmányi évben)
- ösztöndíj összege: 650 €, részösztöndíj: 200 €, utazási támogatás: 200 €
Ösztöndíjak diplomásoknak
Nyári egyetemi ösztöndíj diplomásoknak
- 3-4 hét nyári tanfolyam német felsőoktatási intézményben valamint hozzá kapcsolódó nyelvoktató
intézetben
- mesterképzésen (master) lévő hallgatók az első tanulmányi éven pályázhatnak (és nem pályázhatnak az
utolsó tanulmányi évben) vagy az alapképzés (bachelor) utolsó évében pályázhatnak a hallgatók (ha
rendelkezik a felsőoktatási intézmény felvételi igazolásával a mesterképzésre)
- ösztöndíj összege: 650 €, részösztöndíj: 200 €, utazási támogatás: 200 €
Posztgraduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára
- 10-24 hónap németországi továbbképzés (mester- vagy egyéb posztgraduális képzés) a magyar diploma
elnyerése után
- pályázásra azok a magyar egyetemek és főiskolák végzős hallgatói és diplomásai jogosultak, akik
Németországban mester- vagy másoddiplomás képzésre felvételt nyerhetnek el
- pályázni már az utolsó tanulmányi éven is lehet (ösztöndíj közvetlenül a magyar diploma folytatásaként)
- ösztöndíj összege havonta: 750 €, egyszeri utazási támogatás: 200 €, adott esetben tandíj
szemeszterenként max. 500 €
Posztgraduális ösztöndíj művészek és építészek számára
- csak a művészeti és zenei valamint építész szakos hallgatóknak
- 7-10 hónap művészeti továbbképzés ill. 10-24 hónap mester- vagy egyéb posztgraduális képzés egy
német művészeti-, zenei- vagy filmakadémián vagy főiskolán/egyetemen
- pályázni már az utolsó tanulmányi éven is lehet (ösztöndíj közvetlenül a magyar diploma folytatásaként)
- pályázatoknak az építészet szakterületéről november 1-ig és minden más művészeti szakterületről
november 15-ig kell megérkeznie a DAAD bonni irodájába
- ösztöndíj összege havonta: 750 €, egyszeri utazási támogatás: 200 €, adott esetben tandíj
szemeszterenként max. 500 €
Kutatói ösztöndíj doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak
- 1-10 hónap németországi kutatás egy német fogadó professzor felügyeletével
- kivételes esetekben az ösztöndíj időtartama akár 3 év is lehet, teljes komplett doktori értekezés megírása
egy német egyetemen
- pályázni már az utolsó tanulmányi év alatt is lehet (ösztöndíj közvetlenül a magyar diploma
folytatásaként)
- ösztöndíj összeg havonta: diplomásoknak 750 €, doktoranduszoknak 1000 €
- egyszeri utazási támogatás: 200 €
Támogatási lehetőségek tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és doktorált
kutatóknak
Kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező egyetemi, főiskolai oktatóknak és kutatóknak
- doktorált kutatóknak és egyetemi, főiskolai oktatóknak
- kutatás időtartama 1-3 hónap
- támogatás összege havonta 1840 € a tanársegédeknek, adjunktusoknak és docenseknek
- támogatás összege havonta 1990 € a professzoroknak
Ösztöndíj felsőoktatási oktatóknak a művészet és építészet szakterületéről
- magyar művészeti felsőoktatásban oktatók pályázhatnak művészeti és zenei területről valamint az
építészet szakterületéről
- művészeti ösztöndíj időtartama 1-3 hónap
- támogatás összege havonta 1840 € a tanársegédeknek, adjunktusoknak és docenseknek
- támogatás összege havonta 1990 € a professzoroknak
Ösztöndíj volt ösztöndíjasoknak
Ösztöndíj volt DAAD ösztöndíjasoknak
- pályázásra jogosultak azok az egykori ösztöndíjasok, akik legalább 10 hónapos ösztöndíjat vagy 6
hónapnál hosszabb ideig tartó kutatói ösztöndíjat nyertek el, valamint azok az egykori ösztöndíjasok,
akik az NDK-ban legalább egy 10 hónapos ösztöndíj nyertek el
- kutatás időtartama 1-3 hónap
- támogatás összege havonta 1840 € a tanársegédeknek, adjunktusoknak és docenseknek
- támogatás összege havonta 1990 € a professzoroknak
További programok:
Csoportos tanulmányút
- szakmai ismeretek átadása a tanulmányi látogatások során, elõadások látogatása és tanulmányi
beszélgetések
- pályázni a DAAD honlapján keresztül online úton lehet
- három pályázati határidõ: november 1., február 1., május 1.
- ösztöndíj összege: 50 € naponta és személyenként
A DAAD összes ösztöndíjának részletes leírásával s a pályázatok elkészítéséhez további segítséget nyújt DAAD-Stipendien für Ungarn / DAAD ösztöndíjak magyaroknak című kétnyelvű kiadványa: http://www.daad.info.hu/DAADSTIPENDIEN.pdf
DAAD Informationszentrum Budapest –
Német Felsőoktatási Információs Központ
1073 Budapest, Erzsébet körút 50, Tel. (1) 413-7037, Fax (1) 413-7038
E-mail: mail@daad.info.hu, Homepage: www.daad.info.hu


