Pályázat főkönyvelői pozícióra

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pályázatot hirdet

 

f ő k ö n y v e l ő i

 

megbízás ellátására.

 

A főkönyvelő az egyetem számviteli és pénzügyi vezetője, feladatait az egyetem főigazgatójának közvetlen irányításával és ellenőrzésével látja el.

 

A pályázónak közgazdaságtudományi egyetemi végzettséggel, legalább 10 éves – költségvetési szférában szerzett – gyakorlattal, felsőoktatási tapasztalatokkal kell rendelkeznie, s szerepelnie kell a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 151§. (3)-(5) bekezdése szerinti nyilvántartások valamelyikében. A főkönyvelői megbízás 5 évre szól.

 

A pályázatot az egyetem rektorának címezve, az egyetem Főtitkári Irodájában kell leadni, a pályázati felhívás megjelenésétől számított 30 napon belül. A pályázathoz csatolni kell szakmai életrajzot, a végzettséget, szakképesítést tartalmazó okiratok másolatát, valamint a pályázó arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy pályázati anyagait az arra jogosult vezetők megtekinthessék.

 

A pályázat elbírálásának határideje a pályázati felhívás megjelenésétől számított 60 nap. A pályázattal kapcsolatban egyéb információt az egyetem főtitkára ad (dr. Bankó Sándor, 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8., tel.: 462-4658).

 

 

 

 

 

 

                                                                                               Dr. Batta András s.k.

                                                                                                     egyetemi tanár,

                                                                                                           rektor

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük” és mindig fel fogjuk ismerni egymást. (Liszt Mihalovich Ödönnek)