Tájékoztató az iskola működéséről

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hangszerészképző Szakközépiskolája 1991-ben alakult. Úgy gondoltuk, hogy sok milliárdos értéket képviselő hangszerparkunk megőrzéséhez illetve bővítéséhez a hangszerész tanulók erkölcsi hozzáállását már magával a Egyetem égisze alá tartozás tudatával is pozitívan befolyásolnánk.

Egy-egy akár tízmilliós értékű hangszer karbantartása, javítása, esetenként felújítása - hiszen nem mindig van lehetőség új beszerzésre -, igen precíz, pontos, felelősségteljes - megkockáztathatnánk azt is, - művészi munkát igényel. Tehát a képzés feladata olyan hangszerész nemzedék felnevelése, amely a hagyományok megőrzése mellett a mai modern lehetőségeket kihasználva értékes hangszereink állapotmegőrzéséért, javításáért, fejlesztéséért hathatósan, szakértelemmel tud munkálkodni.

Iskolánk érettségivel rendelkező fiatalok (maximum 50 fő) hároméves, nappali tagozatos OKJ-s szakképzését folytatja, elméleti oktatást is végez (12 kitűnő szaktanár irányítása mellett), valamint koordinálja és felügyeli a gyakorlati képzést, amely a szakma sajátosságaiból adódóan országszerte több (átlagosan 25-30) kisebb-nagyobb műhelyben folyik (szórványképzés). A képzés magyar nyelven történik. A gyakorlati képzés napi 8 órában folyik, kivétel az elméleti képzés napjai (havi kb. 3-4 alkalom).

 

Tantárgyaink:

Gyakorlatból minden tanuló a választott szakmáját tanulja:

  • vonós illetve pengetős hangszerkészítő és javító
  • zongorakészítő és javító
  • cimbalomkészítő és javító
  • fafúvós hangszerkészítő és javító
  • rézfúvós hangszerkészítő és javító
  • orgonaépítő és javító

 

Elméletből mindenki minden szakmát tanul.


Szakismereti tárgyak:

  • a fenti szakmákban (természetesen a választott szakmáról lényegesen részletesebben, 3 éven keresztül, míg a többi szakmáról 1-1 évet)

 

További tantárgyak:

  • hangszerakusztika
  • hangszertervezés
  • hangszeresztétika
  • anyagismeret
  • szakrajz
  • zenei alapismeretek
  • vállalkozói ismeretek
  • szaknyelv
  • hangszeres alapképzés
  • nyitott előadássorozat külső, meghívott előadókkal
  • kötelező műhelylátogatások 
  •  
  • Az Iskola a szakképesítő vizsga letétele után (írásbeli, szóbeli és gyakorlati vizsga) Hangszerkészítő és -javító szakképesítést ad (szakmai megjelöléssel) az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerint Europass idegennyelvű bizonyítvány-kiegészítővel. A tanulmányok alatt félévenkénti felmérő vizsgák vannak. A tanulók a három éves képzés alatt komoly szakdolgozatot és akusztikai mérés-sorozat-elemzést készítenek.

 

Ezenkívül az iskola – anyagi lehetőségei függvényében - megjelenteti a HangszerVilág című folyóiratot (vagy annak elektronikus, internetes változatát), amely egy hangszerekkel, hangszerészekkel és hangszerész oktatással foglalkozó lap. Az újság sokoldalúsága módot ad a zenésztársadalom legkülönbözőbb képviselőinek írásbeli megnyilvánulására. Így információk találhatók minden akusztikus hangszerre vonatkozóan (tanulmányok, riportok, tapasztalatcserék, elődeink, mestereink bemutatása, beszámolók kül- és belföldi kiállításokról, versenyekről, eseményekről, világcégek működése, fejlesztési eredmények, külföldi folyóiratokból átvett cikkek fordítása). Mindazonáltal a tanulók számára is inspiráló fórum, ha az általuk írt cikkek, tanulmányok, riportok a folyóirat hasábjain jelenhetnek meg – így vezetve be nevüket a szakmába, lehetőséget kapva a publikáción keresztüli szakmai előmenetelre.

 

A hangszerészképzésben igen fontosnak tartjuk a lépéstartást a technikai lehetőségek kihasználásában. Ezért szeretnénk folyamatosan fejleszteni a képzésben ma már szinte nélkülözhetetlen oktató-programokat. Ezek a programok egészen új perspektívából engedik megismerni egy-egy részegység ill. részfeladat minden apró összetevőjét, hogy így a tanulók minél érthetőbben, ésszerűbben és precízebben építhessék fel, s összefüggéseiben lássák az egész-et. Természetesen a hangszerész szakma kivételes és különleges mivolta szükségessé teszi, hogy olykor speciális, "testreszabott", egyedi programokat kell kifejleszteni vagy megvásárolni (pl. akusztikai mérőprogramok, szimulációs programok, stb.).

 

Ehhez az oktatási feltételeket egyre magasabb szintre kell emelni. Erkölcsi és morális oldalról a magas szintet leginkább a Zeneakadémia s így a zene és a zenésztársadalom közelsége tudja biztosítani. A tárgyi feltételekhez pedig manapság alapkövetelmény mind a korszerű számítástechnika adta lehetőségek kiaknázása, kifejlesztése (oktató-szoftverek, Internet, stb.), mind pedig a kül- és belföldi szakirodalom oktatási célra történő beszerzése, fordítása és íratása - hiszen sajnos magyar nyelvű anyag nem sok található. A külföldi szakkönyvek több európai hangszerészképző iskola (pl. Ludwigsburg, Mittenwald, Cremona) tananyagát képezik, s a szakma alapművekként tartja azokat számon.

 

Ezt kiegészítendő, immáron hagyományosan rendezzük meg minden hónapban a Régi Zeneakadémián az ún. Nyitott Előadás-sorozatot, amely általában külső, meghívott előadók által ad további ismeretanyagot a hangszerész tanulók és minden érdeklődő számára.

 

Nélkülözhetetlen a műhelyek közti állandó kapcsolattartás, a szélesebb látókör kialakításához a tanulócserék megszervezése, amelynek koordinálása szintén az iskola feladata. Igen gyümölcsöző, szoros és jó kapcsolatot tartunk fenn a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozatával, valamint a Magyar Hangszerész Szövetség jogutódjaival. Oktatással összefüggő javaslataik, segítségeik aktív párbeszédet eredményeznek az iskolával mind a rövidtávú, napi, mind pedig a hosszútávú programokban. Így mód nyílik nemzeti és nemzetközi kiállítások, kurzusok, stb. megrendezésére is.

 
Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít. (Liszt)